Ennek a komfort irányjelző elektronikának kifejlesztésével a Suzuki IGNIS irányjelzője éppen úgy  működik, mint néhány közép-felsőkategóriás autó irányjelzője, sőt egy kicsit még úgyabbul.   Amióta megvan a gépsárkány mindig is szerettem volna, ha az irányjelzője úgy működne, mint  néhány “nagy” autónak. Vagyis, ha egy pillanatra valamelyik irányba megmozdítom az irányjelző  bajuszkapcsolóját, de nem kapcsolom fel vagy le, villanjon hármat és utánna hagyja abba.  Mivel valamellyest értek az elektronikához és adott volt a feladat is, megkezdődött a gondolkodás  és a végén megszületett ez a “kütyü”. A mai világban a Mikrokontrollerek alkalmazása már nem számít szokatlan dolognak. A  mikrokontroller valójában egy egychipes kis számítógép.  Tehát az elkészült áramköröm egy ilyen Mikrokontrollerre épül tulajdonképpen.  Na, de a sok szövegelés helyett inkább lássuk az áramkör működését:   - ha a bajuszkapcsolót megmozdítom felfelé egy pillanatra, de  nem kapcsolom felfelé teljesen, a jobboldali irányjelző izzók  hármat villannak, majd abbahagyják a villogást. Ez pont elég egy  sávváltásra.  - ha a bajuszkapcsolót megmozdítom lefelé egy pillanatra, de  nem kapcsolom lefelé teljesen, a baloldali irányjelző izzók  hármat villannak, majd abbahagyják a villogást. Ez pont elég egy  sávváltásra.  Ennyit tudnak álltalában a gyári elektronikák, de mivel én  készítettem és programoztam az áramkört, én egy kicsit  továbbmentem. (Szárnyalt a képzeletem.) :)  Az irányjelző bajuszkapcsoló végébe beépítettem egy pici  gombot (a képen, a piros gomb), amivel megvalósítottam a  “KÖSZÖNÖM” funkciót is.  De nézzük mi is ez valójában!  - “KÖSZÖNÖM” gomb. Ennek a pici piros gombnak a pillanatnyi  megnyomásakor mindkét oldali irányjelző izzók hármat  villannak, majd abbahagyják a villogást, pont úgy mint amikor a  vészjelző bekapcsolásával megköszönöd például, amikor  kiengednek, vagy a hasonló eseteket.  - Ugyanennek a nyomógombnak 1 másodpeces nyomvatartása,  majd elengedése után, mindkét oldali irányjelző izzók  folyamatosan villogni kezdenek. Pontosan úgy, mint amikor a  vészjelző nyomógombját benyomod, persze anélkül, hogy ahhoz  hozzáérnél.  - Ha ezt a piros kis gombot 2 másodpercig nyomod  folyamatosan, akkor abbahagyja ezt a villogást.  Maga az elektronika a kormányoszlop mellett, a műanyag  burkolatok védelmében kapott helyet.